Akut derékfájás miatt kórházi kivizsgálásra és kezelésre ritkán van szük­ség. Ez a javallat akkor áll fenn, ha súlyos betegségre gyanakszunk, illetve ha mozgásképtelenséget okoz vagy a járóbeteg-ellátásban nem uralható a fájdalom. 

Erősen foglalkoztat a kérdés, hogy van-e valamely lényegi és paradigma­tikus változás a magyar alkoholhelyzetben az 1970-es és ’80-as, vagy akár a ’90-es évekhez képest. Nem is kétséges, hogy egy ilyen elemzésnek volna tanulsága, hiszen sok jóakarat és munka igyekezett segíteni a helyzeten, és biztos, hogy változott is a helyzet – csak az a kérdés, hogy milyen irányban. Hogy javult-e? Vagy talán romlott?

A gyakori előfordulás, az átláthatatlan terminológia, a diagnosztikai és kezelési bi­zonytalanságok miatt indokolt, hogy irányelvek segítsék a nem specifikus, funkcio­nális és szomatoform (NFS) panaszok körüli tevékenységet. Ennek érdekében új, át­fogó, széles körű konszenzuson alapuló, interdiszciplináris ajánlást fogadott el a két illetékes német szakmai testület. A tünet- és gyógyításorientált hozzáállás, az em­patikus kommunikáció és a következetes bio-pszicho-szociális diagnosztika lehető­vé teszi az NFS korai felismerését, a krónikussá váló, súlyos folyamatok elkerülését. Az enyhébb lefolyású esetek kezelhetők a pszichoszomatikus alapellátás keretein belül, a súlyosabbak koordinált együttműködést, olykor multimodális vagy stacio­ner kezelést igényelnek.

Az egészségügyi ellátás alapszintjén történő szolgáltatások előtérbe helyezése, a gyógyszerpaletta és a diagnosztikai eszközök robbanásszerű növekedése, valamint ezzel egyidejűleg a betegek kifejezettebb igénye az informáltságra és a terápiás döntésekben való részvételre – együttesen befolyásolják a mai gyógyító tevékenységet.